Szigetközi mesék

Tündérek

A Duna mentén, Szigetközben, Csallóközben minden faluban mesélik az idősek, hogy valamikor tündérek éltek itt a szigeteken. Cikolasziget határában, a Vörösfüzesen van egy régi medermaradvány, a nép Tündértónak mondja. Partját sás, nád szegélyezi, közte vízililiomok pompáznak, s a víz tükrén tündérrózsa nyílik. Azt tartják róla, hogy itt volt régen a tündérek palotája. Egyszer aztán megromlott a világ. Háborúk jöttek, az emberek gyilkolták egymást, így a tündéreknek nem volt maradásuk. Elköltöztek innen messzire. De az itteni embereket szerették, ezért ajándékot hagytak itt nekik.

Azt mondják, hogy a hajukból lett az arany a Dunában, a palotájuk helyét pedig megbabonázták. Azt hagyták az itteni emberekre, hogy aki lány Anna napját követő holdtölte éjjelén megfürdik a Tündértó vizében, az szebb lesz, egészségesebb lesz, mint volt, és azé a legényé lesz, akit szeret. Nos, azóta minden nyáron kijártak sokan lányok, hogy megmártsák magukat a Tündértó vizében.

Ágnes csúnya lány volt. Nagyon fájt neki a csúfolkodás. Szeretett volna ő is olyan lenni, mint a többiek, szép, vidám, mindenkivel barátkozó. De az emberek nem vették komolyan, csak élcelődtek vele még a legények is.

Különösen Pista, a szomszédék fia, aki nagyon tetszett neki, és úgy szerette volna, ha legényes napokon hozzájuk is átjött volna beszélgetni. De mindig csak üldögélt otthon, nem kereste fel senki. Így következett el Anna napját követő holdtölte ideje. A lányok minden este lesték a holdat, mikor kerekedik ki a képe, és súgtak-búgtak, hogy bizony megmártják magukat a Tündértó vizében. Ágnest is csalták, de hozzátették: kár kimennie, rajta az sem segít. Nem is, mert velük tartani. Lefeküdt, de mikor hallotta az ablakuk alatt elsuhanó lányok lépteit, fölkelt, és kiosont a házból. A tornácon sírdogált.

De egyszer csak gondolt egy nagyot: azért is megfürdik a Tündértó vizében! Dacosan dobbantott egyet a lábával, és futni kezdett kert alul a Duna felé. Egyedül akart maradni, nehogy kinevessék a többiek. Eloldotta ladikjukat, és átevezett a Vörösfüzesre. A lányok már vidáman lubickoltak a vízben. Ágnes egy bokor mögül vetette magát a vízbe ruhástul, szégyellt levetkőzni. Mély volt a víz. Egy-két karcsapással úszni próbált, de lábára tekeredett a hínár. Hiába kapálódzott, húzta lefelé, nem tudott tőle szabadulni. Kétségbeesetten kiáltott segítségért.

Meg is fulladt volna, ha nem ér oda éppen idejében Pista, aki hazafelé tartva hallotta a szomszédból Ágnes sírását, és látta, hogy egyszer csak nekiszalad a Dunának. rosszat sejtve utána indult. Nem teketóriázott, beleugrott a vízbe, és kihozta a fuldokló lányt. Ahogy Ágnes magához tért, és rányitotta szemét, csodák csodája, Pista szépnek látta. Rámosolygott, és úgy vitte a haza.

Megfogant a Tündértó titka. Eljárt hozzájuk a legényes napokon, és megszerették egymást. Nemsokára megtartották a kézfogót, aztán a lakodalmat is, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.